2023.07.04. kedd - 5.nap
Reggel már 8-kor úton voltunk. Megvásároltuk a napi
kenyérmennyiséget (sokat, jó étvágyú a csapat), majd Székelyudvarhely
érintésével a Nagyküküllő felduzzasztott tükörsima vizében, a környező táj
szépségében gyönyörködtünk a Zetelaki víztározónál.
A Libán-hágón áthaladva egy hatalmas kőfejtőben folyó
munkálatokat figyelhettünk meg fentről.
Gyergyószentmiklós múlt század eleji gimnáziumában
szívélyesen fogadtak bennünket. Az igazgató úr mutatta be az épület történetét,
az iskolamúzeumban pedig a tanulók által gyűjtött, oktatással, a korabeli
életmóddal kapcsolatos tárgyakat néztünk meg. Láttunk vaktérkép-nyomdát,
naprendszer-makettet (földrajzhoz), logarlécet (matematikához), régi füzeteket,
naplókat, iskolai egyenruhát, tintatartót, iskolaújságot, s mobiltelefonokat az
1980-as évekből és a 21. század elejéről.
A Gyimesi-hágón átkelve ereszkedtünk le a Békás-szorosba.
Itt kiszálltunk a buszból és libasorban, az út szélén sétáltunk végig a patak
mentén. A gyerekek nagyon fegyelmezetten betartották a szabályokat, gy mindenki
kedvére gyönyörködhetett a természet alkotásában. A szorosból visszafelé
busszal értünk el a Gyilkos-tóhoz. Itt közel másfél órát nézelődhettünk,
sétáltunk, pihentünk.
A Pongrácz-tető érintésével érkeztünk Marosfőre a
Maros folyó egyik kiépített forrásához.
Csíkszentdomonkos (Márton Áron szülőfaluja),
Csíkszereda érintésével érkeztünk Székelykeresztúrra. Amíg egész nap
napsütésben, közel 30 fokban kirándultunk, Székelykeresztúron nagy eső esett.
Így elmaradt a meglepetésnek szánt meggyszüret. A finom vacsora után a
szálláson az utolsó este programja a csomagolás volt, mert szerdán már Alvincon
hajtjuk álomra a fejünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése